Bokor Katalin
ISTEN KEZÉBEN
A korong forog, hol lassan, hol sebesen,
S az agyag ott van a fazekas kezében.
Nem más csak agyag… nincs jelene, se múltja
A Mester csak egyszerű cserépnek gyúrta.
A Mester csak egyszerű cserépnek gyúrta,
De minden szemcsét végig simogatott ujja.
És kiszedett mindent mi semmire sem jó,
Mindent, ami még csak cserépnek sem való.
Azután korongra, alaktani vitte,
S újra mindkét kezét az agyagra tette,
Mind a két kezét, hogy vegye fel a formát,
Melyet külön-külön minden edénynek ád.
A forma még nem elég – így még agyag marad,
Valami kell, ami erőt, keménységet ad,
Mely az „agyagból" minden sárhajlamot elűz,
Ez a valami – a kemence és a tűz.
Kemence kell, hogy a tűz – cseréppé tegye,
És újra érezze – ez a Mester keze.
A korong forog… az agyagnak ez elég
Ő nem akar más lenni, csak eszköz – cserép.
A Mester polcán… dísz – váza – van elég,
Öntözni akar… VELED! Egyszerű cserép!
