Az ige útja

Az ige útja

"Az én Uram, az Úr megtanított engem 
mint tanítványát beszélni, 

hogy tudjam szólni igéjét az elfáradtaknak."

 (Ézs. 50,4)

Van olyan beszéd, amely elfárasztja a hallgatót és van olyan, amely megerősíti. Mai igénk azt ígéri, hogy Isten megtanít úgy beszélni, hogy tudjuk erősíteni az elfáradtakat. Olyan jó lenne mindig érdemi választ adni a kérdésekre. Nagy szükség van arra, hogy tudjuk bátorítani a gyerekeket, helyesen tanácsolni a bizonytalanokat, vigasztalni azt, akinek arra van szüksége, s nem okoskodni, kioktatni, fecsegni, hanem igét mondani, amin keresztül maga Isten szól bele az emberek életébe. 

Mi ennek a feltétele? Igénk folytatásából kiderül: "Minden reggel fölébreszt engem, hogy hallgassam tanítványként. Az én Uram, az Úr, megnyitotta fülemet..." Tehát, mielőtt kinyitom a számat, odatartom a fülemet. Isten minden reggel mondani akar valamit, legyek hát tanulékony tanítványa, s akkor lesz olyan mondanivalóm, ami megerősít, sőt megtérésre segít másokat. 

Annak azonban, amit Istentől hallok, nekem kell engedelmeskednem először. Így folytatódik az ige: "Én pedig nem voltam engedetlen". Nem véletlenül szerepel e rövid leírásban kétszer is a tanítvány szó. Isten megtanít mint tanítványát beszélni. 

A bibliai sorrend tehát ez: figyelek Isten igéjére (mégpedig minden reggel), engedelmeskedem annak mint tanítható tanítvány, és akkor nem a magamét mondom majd, hanem az ő igéjét tudom továbbadni az elfáradtaknak s mindenkinek. 

Az ige útja: a fülemen át a szívembe, s onnan a számba. Onnan tovább mások fülébe... Olyan sok felesleges, hitvány és tisztátalan beszéd jön ki a szánkon. Legyen tele a szívünk Isten igéjével, hiszen amivel tele van a szív, az csordul ki a szájon (Máté 15,18).

(Cseri Kálmán)