Vajay Tiborné
Meddig még...
Egy gondolat ölel, magához szorít,
s feszíti, őrli a lelkemet,
meddig oszthatom, meddig és kinek
túlcsorduló szeretetemet.
Lelkemet ezer darabra tépve adok,
adok, és cserébe semmit sem várok,
mert szívem szabad útján boldogan,
s örök bizalommal járok.
Adok annak is,
kitől számon kéne kérnem,
ki gyermekként elhagyott,
magával ragadva szárnyaló reményem,
szeretni olykor nehéz...
nehéz azt, ki eldobott téged,
de ha mégis lelkedet adod,
ezer boldog perccel kárpótol az élet.
Már nem sírok, nem sírok,
a múlt árnyait kutatva,
mert mire egykor vágytam,
a szeretet százszor visszaadta,
egy kedves mosolyban, szelíd érintésben,
a szó csendesült, békés hangjában,
egy mindent elmondó tekintetben,
gyermekeim édes mosolyában.
És e sok-sok boldog pillanat
egésszé építi szétosztott lelkemet,
újra és újra megtölti szeretettel
törékeny, örökké bízó szívemet,
s hogy meddig adhatok,
meddig, és kinek?
Tán` még sokaknak egészen addig,
míg Isten magához nem öleli lélegzetemet.
s feszíti, őrli a lelkemet,
meddig oszthatom, meddig és kinek
túlcsorduló szeretetemet.
Lelkemet ezer darabra tépve adok,
adok, és cserébe semmit sem várok,
mert szívem szabad útján boldogan,
s örök bizalommal járok.
Adok annak is,
kitől számon kéne kérnem,
ki gyermekként elhagyott,
magával ragadva szárnyaló reményem,
szeretni olykor nehéz...
nehéz azt, ki eldobott téged,
de ha mégis lelkedet adod,
ezer boldog perccel kárpótol az élet.
Már nem sírok, nem sírok,
a múlt árnyait kutatva,
mert mire egykor vágytam,
a szeretet százszor visszaadta,
egy kedves mosolyban, szelíd érintésben,
a szó csendesült, békés hangjában,
egy mindent elmondó tekintetben,
gyermekeim édes mosolyában.
És e sok-sok boldog pillanat
egésszé építi szétosztott lelkemet,
újra és újra megtölti szeretettel
törékeny, örökké bízó szívemet,
s hogy meddig adhatok,
meddig, és kinek?
Tán` még sokaknak egészen addig,
míg Isten magához nem öleli lélegzetemet.
